Az iskola léte nem lehet csak pénz kérdése

197653_szabo-gellert.jpgSzabó Gellért | Egy közigazgatási rendszert nem annak felépítése, szerkezete, hanem működtetői tesznek pazarlóvá, kevéssé hatékonnyá, embertelenné. Ám, éppen ebben rejlik reményünk is a változásra.

Egy közigazgatási rendszert nem annak felépítése, szerkezete, hanem működtetői tesznek pazarlóvá, kevéssé hatékonnyá, embertelenné. Ám, éppen ebben rejlik reményünk is a változásra – vallja Szabó Gellért, Szentkirály polgármestere, a Magyar Faluszövetség elnöke, aki a falvak és a vidéki társadalom jövőjéről tartott előadást az ELTE-én a közelmúltban.

– Előadásában elsősorban a közigazgatási rendszer átszervezésének kisfalvakat érintő hatásairól beszélt.
– A falusi „Tiborc panaszon” túl, azt szeretnénk a közvélemény tudomására hozni, hogy nem egyszerű nádfedeles szentimentalizmusról van szó, amikor a vidéki társadalom jövőjéről beszélünk. Komoly nemzetpolitikai kérdések merülnek fel, ha már a falvak kihalása kerül szóba.

– Ön egyik problémaként említette a városi önkormányzatok közpénzekből történő megsegítését a falvak kárára.
– Az önhiki jellegű támogatások adataiból kiindulva és a szubszidiaritás elvét körbejárva valóban visszásságok fedezhetők fel. Ha ennek az elvnek valódi tartalmat adnánk, akkor egészen másként kellene kinéznie hazánknak. Az önhiki, mint települési segély, eredendően a kisfalvak menőtöveként funkcionált. Azon önkormányzatok pályázhatnak az állami segélyalaphoz, melyek nem tudják ellátni kötelező feladataikat a rendelkezésükre álló forrásokból. Ám, az elmúlt években az önkormányzatok működésének közpénzből történő kisegítése furcsa fordulatot vett. A megye jogú városok 2002-2010 között mintegy 1 százalékot, a városok 30 százalékot, míg a kisfalvak 65 százalékot kaptak ebből az alapból. A 2011-es adatok szerint a megyejogú városok támogatása 17 százalék, a városoké  34, a falvaké pedig a maradék 36 százalék volt. Tavaly pedig a megye jogú városok 37 százalékot kaptak, a városok 33 százalékot, míg a falvaknak 29 százalék jutott a tortából. Feje tetejére állt az önkormányzati rendszer, hiszen a gazdasági potenciállal rendelkező nagyvárosok is segélyért állnak sorba.

– Jogos a kistelepülések polgármestereinek panasza, akik a közigazgatási rendszer átalakítása miatt féltik önállóságukat?
– Önállóságunk csorbulásának veszélye mindenképpen fennáll abban a tekintetben, hogy a nagypolitika számára úgy tűnik realitását vesztette a ki-ki erejéhez mérten teljesítsen értékrend. Ha ez pusztán pénzügyi kérdés lenne, akkor még napirendre is térhetnénk felette. A gond az, hogy amíg a városok könnyebben jutnak pénzhez, addig a kisfalvak talpon maradásukért tett erőfeszítéseinek nincs értéke. Nálunk a felszínen maradás a kérdés, míg náluk az életszínvonal fenntartása, és a kettő nem ugyanaz!

– Önök Tiszauggal alakítottak ki közös hivatalt. Ezt visszalépésnek tartja?
– Nem az önkormányzatiság diadalaként élem meg a közös hivatalok létrehozását. De, belátom, szükség van arra, hogy  serkentő tényezőket alkalmazzon a nagypolitika a költségtakarékosság érdekében. Az új rendszer azonban nem biztos, hogy olcsóbb lesz. Sem gazdaságosságára, sem ügyfélbarát voltára nincs biztosíték. Véleményem szerint, kevés volt az idő az előkészítésre. Gyakorlatilag „hitbizományból” indult ki az önkormányzati rendszer átalakítása. De ez még mind elviselhető. Ami igazán izgalmas, és roppant nehéz, ennek az érzelmi részét elvarrni. Azokon a településeken, ahol annak idején közös tanácsokat felváltotta az önálló önkormányzatiság, még elevenen élnek a régi idők emlékei.
A gesztor településnek ugyanis pénzosztó szerepe is volt, ezért szépen fejlődött. Míg az, amely csak tagja volt ennek a közös tanácsnak, a maradvány elv alapján vagy kapott, vagy sem. Ez a mostani rendszer nem feltétlenül így működik majd. Az viszont kétségtelen, hogy ennek a lehetősége is fenn áll. Mindazok, akik ezt átélték, most abba a kényszerhelyzetbe kerültek, hogy szinte ugyanazokkal a személyekkel kellett közös működésre szövetkezniük. Azt elvárni, hogy ezt nagyvonalúsággal kezelje egy-egy település vezető, illetve a falu lakossága, elég bizarr dolog. Ugyanakkor azt is állítom, hogy fejben dőlnek el a dolgok. Sokat számít, hogyan viszonyul ehhez a változáshoz a település vezetője, aki megmérgezheti, de harmonikussá is teheti az együttműködést. Az újdonságból ki lehet hozni a jót is.

197653_szabo-gellert.jpg
A polgármester szerint érdemesebb a földalapú támogatáshoz szükséges nyomtatványok kitöltése helyett fölásni a kertet
 

– Ön szerint mennyire veszélyezteti a kisfalvak iskoláit az állami fenntartásba vétel?
– Ha a politikának nem csak esze, hanem szíve is van, akkor meghallja a kistelepülésen élők igényeit. Egy közösséget ugyanis szív nélkül, pusztán észérvekre és gazdaságosságra alapozva összetartani nem lehet. Ha jól megy a gazdaság és viszonylag sok pénze van az embereknek, akkor ott beköszönt a jólét. De ez önmagában nem elég. A közösséget emberi kapcsolatok, kultúra, hagyomány, barátságok, civil szerveződések tartják össze, de ez működik visszafogottabb gazdálkodás mellett is. Egy iskola léte nem lehet csak pénz kérdése. A falusi iskola miliője a falusi gyerek számára a legjobb közeg, ahol kialakulhat saját identitása.

– Előadásában a kisfalvak legnagyobb problémájaként arról beszélt, hogy nincs az embereknek hasznosságtudata. Mit ért ez alatt?
– Ahhoz, hogy előbbre jussunk az ország ügyeit illetően, mindenkire szükség van. A közmunkaprogram jó lehetőség. Ugyanakkor fontos, hogy az egyszerű polgár ne azt érezze, hogy helyette gondolkodik a politika. Azt kell tudatosítani, hogy mindenkinek dolga van a lakóhelyén, hogy hasznos tagja a társadalomnak. A másik komoly problémának azt a szisztémát tartom, mely szerint a gazdáknak pusztán földhasználóként csak annyi teendőjük van, hogy fertőző és gyommentes állapotban tartsák földjeiket, máris jelentős támogatást kapnak, anélkül, hogy megdolgoztak volna érte. Ez teljesen idegen attól az életszemlélettől, amit apáink és nagyapáink követtek, mert így dologtalanná válnak az emberek. A magyar parasztnak napjainkban nincs hasznosságtudata.
Harmadik sikamlós terület a közbeszerzések rendszere. Az uniós források elköltésének valós tartalma másodlagosság válik a formai követelmények mögött és nem ösztönöz takarékosságra, hiszen más pénzét költjük. Bizalmatlanság hatja át a pályáztatást, ami megmérgezi a társadalmat. Ezért javasoltam, hogy képezzünk nemzeti fejlesztési alapot egy saját arcunkra szabott támogatási rendszert kialakításához. Ennek az volna a jelentősége, hogy a települések bizalmi alapon közösen vállalnák a kockázatot, ugyanakkor a haszon is a közösségen belül maradna.
Nincs készen kínálva számunkra semmi, csak az anyaföld, ami nem csak azért a miénk, mert beleszülettünk, hanem mert apáink, nagyapáink ezért dolgoztak. A mezőgazdaság lehet az az ágazat, ahol fel lehetne lelkesíteni az embereket, felerősíteni hasznosságtudatukat, hogy belássák érdemesebb a földalapú támogatáshoz szükséges nyomtatványok kitöltése helyett fölásni a keret.

Forrás:

2013. április 7. 12:52 Vajda Piroska - Baon.hu