Rendszertelen változás 1.
1.
A demokrácia Tolsztoj szerint olyan börtönhöz hasonlít, amelyben a rabok maguk választják meg őreiket. Ha ismerte volna az ipari tömegtársadalmakban meghonosodott kétpárti váltógazdaság rendszerét, a nagy orosz író azt mondhatta volna, ebben a börtönben az őrök két műszakban dolgoznak. Nálunk a legutóbbi műszakváltáskor, 2010-ben önelégült mosollyal távozó Gyurcsány-Bajnai brigád olyan teljesítményt mondhatott a magáénak, amit, ha nem a választóktól nyert törvényes felhatalmazásra hivatkozva követnek el, hanem mondjuk, diktatórikus vagy monarchikus berendezkedésű államban, akkor valószínűleg menekülniük kellett volna a rendszerüket megbuktató népharag elől. Demokratikusan választott vezetőket nem fenyeget ilyen veszély.
Akinek nem tetszik az ország eladósítása, a közvagyon elmagántulajdonítása, a hazai gazdaságot térdre kényszerítő nemzetközi cégek közpénzből finanszírozott térhódítása, az Európában szinte példátlan mértékű munkanélküliség, a katasztrofális szociálpolitika eredményeként elmérgesedő etnikai konfliktusok, vagy természeti kincseink maradékának végkiárusítása, az legközelebb adja le másra a szavazatát, ők pedig emelt fővel távoznak, s adandó alkalommal újra felbukkannak majd a politika forgószínpadán.
Nincs jobb a jogállamnál! A törvények uralkodnak ott, betartásuk felett pedig a parlamenti többség őrködik – ameddig jónak látja, s ha úgy látja jónak, akár naponta hoz helyettük újakat, s azokat tartatja be. Törvényt alkotni elvégre könnyebb s kényelmesebb, mint törvényt sérteni – nálunk legalábbis egyre könnyebb.
A MSZP-SZDSZ kurzus lelépő vezetőinek elégedettsége nem volt alaptalan. A demokrácia nagyobb dicsőségére egy választási ciklus kellős közepén elővarázsolt, majd egy ciklussal odébb megintcsak félidőben eltüntetetett miniszterelnök és kormánya véghezvitt annyit, amennyit egyáltalán lehetett abból, amit koalíciós elődeik 1994 óta mindig is akartak. Leamortizálódott pártjaik szétesése ehhez képest nem túl nagy ár, sőt. Mindkettő már csak akadály volt a baloldal megújulásának útjában, bármit is értsünk ilyenkor baloldalon. A bevételi rubrikában – mert a politikai programot ezúttal üzleti terv helyettesítette - ezzel szemben ott sorakozik a nemzeti vagyon szinte valamennyi mozdítható része. Az uniós és hazai fejlesztési források eltérítésére alapított rendszer valamennyi ágazatban olajozottan működött. Pártközeli cégek és cégközeli pártemberek behozhatatlan gazdasági előnyökre tettek szert a PPP konstrukciók, közbeszerzési eljárások, olcsón eladott, drágán visszabérelt középületek és egyebek révén, miközben vetélytársaik a nyomasztó közterhek alatt roskadozva tönkrementek a multinacionális cégeknek kiszolgáltatott hazai piacon.
A rendszerváltók rendszere, a politokrácia nemcsak megszilárdult 2002 és 2010 között, hanem gyakorlatilag megdönthetetlenné vált. Magyarországon ugyanis nem alakult ki a magántulajdonosok és civil kezdeményezések állami osztogatástól-fosztogatástól független, azaz szabad társadalma. A jogállam formális keretei között nem a polgárok ellenőrzik a kormányzatot, hanem az egypárt nyűgétől megszabadult többpárti politikai osztály ellenőrzi – mint tették elődei is – alattvalóit. A kíméletlen neoliberális gazdaságpolitika az államszocialista struktúrák átmentését finanszírozta. Ebben a dolgozatban amellett érvelünk, hogy a FIDESZ-KDNP kormány nem szakított ezzel a hagyománnyal. Hatalmát nem a rendszer átalakítására, csupán a politikai osztályon belüli erőviszonyok átrendezésére fordította. Tényleges teljesítménye lényegét tekintve nem sok eltérést mutat elődeinek szavakban oly sokat kárhoztatott politikájától, ezért szavazótáborának identitását a szimbolikus-világnézeti különbségek kiélezésével tudja csak fenntartani.
Nem állítjuk, hogy mindez a jobboldal vezetőinek szándéka szerint történt: az adott körülmények között erre voltak képesek. Az alábbiakban megpróbáljuk számba venni azokat a dilemmákat, amelyekkel a kétharmados többséggel megválasztott kormánynak szembe kellett néznie. Érinteni fogjuk a gazdasági válság kezelésére szolgáló lépéseket, Magyarország nemzetközi helyzetének alakulását, a közjogi reformokat, a kormány társadalom- és kulturális politikájának néhány elemét. Szakpolitikai kérdésekbe csak olyan mértékben bocsátkozunk, amennyire ezt gondolatmenetünk megkívánja.
* * *
