9.
Lassan kirajzolódik a kényszerpálya, amelyen mostani kormányunk halad.

1. A hatalom- és pénzéhes klientúra, a civil társadalommal szembeni bizalmatlanság, valamint a káderpolitika rangjára emelt paranoia (aki nincs velünk, ellenünk van; aki nem engedelmeskedik, repül) megakadályozták abban, hogy elsöprő többségét a társadalom legszélesebb köreiből kiinduló kreatív kezdeményezések támogatására, tömegbázisának megszilárdítására fordítsa.
2. A válságot éppen ellenkezőleg, voluntarista intézkedésekkel, keménykezű központosítással igyekezett kezelni, s a társadalom megnyerése helyett egy új elit kiépítésére pazarolta energiáit. Elhitte, hogy a parlamenti törvénygyár működtetésével, média és üzleti hátországára támaszkodva kierőszakolhatja a fordulatot a gazdaságban ugyanúgy, mint a közéletben, és ehhez csak az kell, hogy végre “a mieink” kerüljenek túlsúlyba mindenütt.
3. A gazdaságpolitika kudarcát a költségvetési politika próbálta ellensúlyozni: az örökölt államcsődtől a kormány csak úgy menekülhetett meg, ha a költségvetés bevételeit bármi áron növelni, kiadásait pedig csökkenteni képes. Az előbbire tett kísérletei ellene hangolták a nemzetközi pénzvilágot – anélkül, hogy protekcionista gazdaságpolitikájához komolyabban hozzákezdhetett volna –, az utóbbiak a választókat.
4. Hitelezőinek nehezteléséből igyekezett tőkét kovácsolni: az IMF és az Unió ellen folytatott verbális honvédő háború megőrizte a kormány hitelképességét a hazafias érzelmű választók egy részének szemében.
5. A kényszerű megszorításokat a növekvő elégedetlenség közepette egyre erőszakosabb fellépéssel viszi keresztül, ez fokozza elszigetelődését, és növeli a vezetők gyanakvását minden bírálattal szemben. Végül a döntéshozók már valóban nem érzékelik a valóságot, amit manipulálni próbálnak, a kormányzati propagandának pedig a kormány tagjain kívül többé senki se hisz.

Az eredmény: Magyarország nemzetközi leértékelődése, a fiatalok, különösen a tanultabbak tömeges kivándorlása, a gazdasági és kulturális vállalkozások hanyatlása, általános elszegényedés – egyenes folytatása annak, ami a Gyurcsány-érában vette kezdetét. A közvélemény egy része érthető okokból nem akar szembenézni ezzel a kietlen képpel, és több-kevesebb meggyőződéssel továbbra is a mostani kormányba, illetve annak vezetőjébe helyezi bizalmát. Végsőkig elkeseredett, kiábrándult és könnyen megtéveszthető emberek sokasága eközben azok felé fordul,  akik az alsójobboldali uszítást és rágalmazást immár törvényes felhatalmazással, a parlament padsoraiból folytatják. Az érzelmi baloldal pedig, valamint azok, akik mindig is csak azt szerették volna, ha nálunk is úgy mennének a dolgok, mint “odaát”, Hegyeshalomtól nyugatra, hajlamosak megfeledkezni arról, hogy miféle politika juttatta az országot kilátástalan helyzetébe (amelyből mostani vezetői nem voltak képesek kimenteni), és jobb híján ismét az álbaloldal és a piaci liberalizmus koalíciójában reménykednek. Vagy talán nem is  reménykednek már semmiben, csak így tudják kifejezni mélységes elégedetlenségüket azzal, ami van.

Valahol utat vesztettünk – a rendszerváltozás reményeit meghazudtoló negyedszázados kudarcsorozat végén az ország se reális önképpel, se összefüggő, épkézláb elképzeléssel nem rendelkezik arról, hogy merre keresse a kibontakozás útját. A tényleges hatalom eszközei a pártokrácia kezében, az igényesebb értelmiség, főleg a fiatalja olyan távol a politikától, amennyire csak lehet. Ez helyzetünk legriasztóbb vonása. Hevert már az ország romokban, sarcolták, pusztították idegen hatalmak, kormányozták hódított tartományként, volt úgy, hogy alig akadt művelt ember, aki a nemzet nyelvét beszélje. Mégis, történelmünk e legsötétebb korszakai egy-egy Bethlen, Zrínyi, Rákóczi, Széchenyi fellépésének napjai, melyeket a nyelv és a kultúra megújítói, a haza védelmében tanúsított önfeláldozás és a politikai előrelátás példái tesznek emlékezetessé – sőt, irigylésre méltóvá e számvetés készítőinek szemében. Mostani állapotunk inkább a Mohács előttihez hasonló, amikor a pápai nuncius azt írta rólunk, hogy ha Magyarországot öt forinton meg lehetne menteni, nem akadna, aki ez öt forintot megfizesse érte.

Pap Mihály - Bige György

* * *

Rendszertelen változás - 1. rész

Rendszertelen változás - 2. rész

Rendszertelen változás - 3. rész

Rendszertelen változás - 4. rész

Rendszertelen változás - 5. rész

Rendszertelen változás - 6. rész

Rendszertelen változás - 7. rész

Rendszertelen változás - 8. rész

* * *

Rendszertelen változás tanulmány letöltése egyben (pdf)