Rendszertelen változás 7.

7.
Kultúrpolitikán a közgondolkodás befolyásolására alkalmazott kormányzati intézkedések összességét értjük. Egyetlen kormány sem kerülheti el, hogy az ország kulturális életére befolyást gyakoroljon, hiszen az, hogy az igazról, a jóról és a szépről miféle meggyőződések terjednek az állam polgárai között, és milyen keretek között zajlik e nézetek párbeszéde, elsőrendű stratégiai kérdés, amellyel szemben a politika nem maradhat közömbös.

Ha az marad, a be nem avatkozás sok esetben a legszélsőségesebb eljárás: például, ha a kormányzat nem vállalna szerepet a tudományos kutatás vagy a művészetek támogatásában. Ha vállal, egyedi döntések sokasága hárul rá, tehát nem maradhat semleges. Jutalmaznia kell az erényt és üldöznie a bűnt, ösztönözni a tehetséget, közkinccsé tenni az elérhető legjobb tudást – de ki dönti el, hogy melyik a legjobb? Egyvalamit nem tehet a demokratikus jogállam: nem mondhatja meg, hogy mi a jó és a szép – hogy mi az igazság. Ez ugyanis maga a kérdés, ami körül a kulturális párbeszéd és vetélkedés folyik. A kultúrpolitika feladata, hogy e párbeszéd nyíltsága és méltányossága felett őrködjék, és minél megbízhatóbb mechanizmusokat eszeljen ki, amelyek az elkerülhetetlen szelekciót – közpénzek elosztásáról van ugyanis szó – a kultúra autonómiáját megőrizve képesek elvégezni. A FIDESZ tökéletesen alkalmatlannak bizonyult erre a feladatra, melynek mibenlétével valószínűleg nincs is tisztában. Így menthetetlenül áldozatául esett annak a kultúrharcnak, amelyet Magyarországon a rendszerváltozás óta vív egymással egy liberális-kozmopolita és egy keresztény-nemzeti jelszavak köré szerveződő értelmiségi tábor, engesztelhetetlen gyűlölettel, a magyar kultúra rettenetes kárára. Most a FIDESZ a kulturális szcénát az elégtételért reszkető alsójobboldal kedvére rendezi át. Közben országszerte le-, a Városligetben egyszer majd felépíti a múzeumok negyedét (ott, ahol arra semmi szükség, ámde a budai várpalotával nagyralátó tervei vannak). A kulturális örökségvédelem intézményrendszerét ellenben máris eltakarította a türelmetlen ingatlanspekulánsok útjából. Miközben sikkasztás gyanújával hurcolnak meg tekintélyes és feddhetetlen filozófusokat az előző kormánytól elnyert támogatás miatt, cinikusan a közpénzek koncentrált, hatékony felhasználására hivatkoznak, amikor milliárdos nagyságrendben finanszíroznak egy FIDESZ-közeli kulturális alapítványt. Budapest belvárosában (történetesen az egykori zsidónegyed szívében) politikai alku fejében színházat kap az antiszemita alsójobb – az eset a kisszerű politikai hoci-nesze példájaként érdemel említést.

Példáink essetleg azt szuggerálják, mintha a kultúra befolyásolására tett FIDESZ-es kísérlet obskúrus érdekeket szolgáló kis voluntarista rögtönzések sorozata volna, és nem állna mögötte átgondolt világnézeti program.  Ez azonban csak részben igaz. A kormányzat gyakran hangoztatott keresztény elkötelezettsége ugyanis messze túlmegy egy tiszteletreméltó morális – spirituális értékrend vállalásán. Olyan következményekkel jár – nevezetesen a vallásos szervezetek és intézmények iránt részrehajló támogatási politikával -, amely hadat üzen egy Európában másfél százada bevett alkotmányos alapelvnek: állam és egyház különválasztásának. Amilyen felháborítónak találjuk a keresztény hívek érzületét és jogait sértő intézkedéseket a kontinens nyugati felén, ugyanolyan veszedelmesek szerintünk – elsősorban a keresztény egyházakra veszedelmesek – az új “keresztény kurzus” hazai tünetei. Mert ahol a kormányzat diszkriminatív támogatási politikája kényszeríti az iskolákat, hogy egyházi fennhatóság alá meneküljenek, majd az így deszekularizált intézményekben szeptember elsejétől a nem vallásos családok gyermekeinek is kötelező az ima, a hittan és a “dicsértessék a Jézus Krisztus!” köszöntés, nos, az ilyen országban a kereszténység szellemi megújulása, a hívők és nem hívők közötti nyílt párbeszéd alighanem egy újabb emberöltőre lehetetlenné válik.

A kormány oktatáspolitikájának három fő pillére az ágazat költségvetésének radikális csökkentése, a kultúrharc és a voluntarista rögtönzések. A leglátványosabb lépés, az iskolarendszer visszaállamosítása szemlélteti, mit is jelent a gyakorlatban Orbán Viktor mély meggyőződése, hogy a dolgokat csak a kormánytól, azaz személy szerint tőle való közvetlen függés teheti rendbe. Sikerült a közösségek összetartozása szempontjából legfontosabb – valójában: az utolsó – helyi intézményt elszakítani társadalmi környezetétől. Az ország valamennyi iskolája egyetlen intézményfenntartó központ irányítása alá került. A gazdálkodási és munkáltatói jogok elveszítésével megszűnt az intézmények önállósága, bürokratikus terheik az elviselhetetlenségig növekedtek, a napi munkavégzés távoli központok engedélyétől függ.

 Az állam végre szabad kezet nyert a szocialisták által régóta szorgalmazott és korábban
 gazdasági eszközökkel kierőszakolt iskola-összevonások és bezárások folyamatának kiteljesítésére. Egy tollvonással törlik el az oktatási intézmények önállóságát minden településen, ahol nincs – márpedig falun sehol sincs – egy évfolyamon két párhuzamos csoport indításához elegendő, azaz kb. legalább ötven diák. Nem kell többé támogatásokkal és elvonásokkal zsarolni az önkormányzatokat, hogy mondjanak le végre általános iskoláikról – ezentúl az állami oktatási hivatal belátása szerint zár be vagy von össze intézményeket, anélkül, hogy ebbe a helybeliek beleszólhatnának. A falvak elnéptelenedése ezzel befejezett ténnyé lesz: ahol nincs iskola, onnan elmenekülnek a gyermekes családok, és véletlenül se térnek vissza az iskoláikat elvégző fiatalok. Munkát, megélhetést ugyan a város sem kínál számukra, de vonzzák őket azok a városias szolgáltatások, amelyek Európa szerencsésebb felén ma már a falvak többségéből elérhetőek. Nálunk a falusi infrastruktúra lebontását, a szolgáltatások összpontosítását a városokban még ma is gazdaságossági szempontokkal igazolják. Szakmai szempontokkal nehéz is volna: a nagyobb csoportlétszámok, a sok utazás és az idegen környezet bizonyosan nem segíti az iskolai teljesítmények alakulását. (Azt már csak zárójelben említjük, hogy mindez a FIDESZ választási ígéreteinek éppen az ellenkezője, de ez egy idő után már senkit nem lep meg.) Az iskolák jövőjéről a Klebelsberg Intézménykezelő Központban döntenek. Tudják-e vajon a központban, hogy Klebelsberg egy évtized alatt ötezer új tantermet építtetett, többségüket a falvakban és tanyaközpontokban, éppen ott, ahol most az iskolák kapujára  lakat kerül?


Ehhez képest kisebb jelentőségű, mert könnyebb helyrehozni mindazt, amit az oktatás tartalmi kérdéseibe találomra és pillanatnyi hangulata szerint kontárkodó “politikai akarat” okoz. Hogy a mindennapos iskolai testnevelésnek a szűkös kötelező órakeret rovására szorítottak helyet a kihasználatlan délutánok helyett. Hogy a két világháború közti magyar jobb- és szélső jobboldal kétes irodalmi értékű szerzőinek tanulmányozását kötelezővé tették minden magyar iskolás számára. Az oktatás minőségét nem ezek fenyegetik, hanem a pedagógus-jövedelmek vészes közeledése a minimálbérhez (különféle pótlékok és többletfeladatokért járó fizetség elvonása), ezzel egyidejűleg a tanárokra-tanítókra nehezedő terhek folyamatos növelése. A kötelező kontakt óraszám emelkedése, a segítő szakmák hiánya, a képezhetetlen, viselkedészavaros tanulók számának növekedése, és nem utolsó sorban az adminisztratív terhek szaporítása gyakorlatilag lehetetlenné teszi a színvonalas oktatást, a személyközpontú, interaktív pedagógiai módszerek alkalmazását, a tanárok felkészülését, pihenését. Az új kerettanterv alig hagy önálló mozgásteret az intézményeknek. A központosítás, ahogy lenni szokott, értelmetlen és egyre növekvő adatszolgáltatási kötelezettséggel jár, és mindenféle hatásköri bonyodalmakkal. A nemzet napszámosai pedig még csak tiltakozni se mernek kizsákmányolásuk és a megalázó kiszolgáltatottság ellen, mert a küszöbön álló iskola-összevonások tömeges elbocsátásuk lehetőségét teremtik meg (és ez is a céljuk).

Tiltakozó megmozdulásokra inkább a felsőoktatásban került sor, ahol a kormány a lehető legszerencsétlenebb módon látott a mesterségesen felduzzasztott és lezüllesztett rendszer reformálásához. A diplomagyárrá vált egyetemek minősít(het)etlenül felhígult oktatói gárdája jelenleg tudományos tanulmányokra alkalmatlan fiatalok ezreiből képez rossz szakembereket – akiknek munkájára – szerencsére? - nincs is szüksége senkinek. Diplomásaink ugyanis nem a végzettségüknek megfelelően helyezkednek el, és csakis azért alacsonyabb közöttük a munkanélküliek részaránya, mert az érettségizettek elől ők halásszák el azokat az állásokat, amelyekben egyébként semmi szükség egyetemi végzettségre. Igen, a felsőoktatásnak kifejezetten jót tenne, a költségvetésnek pedig némi megtakarítást jelentene, ha kevesebb fiatal kapna (egyre értéktelenebb) egyetemi diplomát - és ehelyett ugyanennyivel többen szereznének felsőfokú szakképzettséget. Mindezt a kormány, sajnos, a felvételi keretszámok önkényes nyirbálásával kívánja elérni, ami heves és jogos ellenkezést váltott ki. Senki se tiltakozna talán, hogyha ehelyett a felsőoktatási törvény minőségi kritériumok alapján szigorúbban szabályozta volna az egyetem mibenlétét: a minősítéshez szükséges egyetemi karok, az egyetemi kart alkotó, tudományos fokozattal rendelkező oktatók-kutatók, az egy tudományos fokozattal rendelkező oktatóra eső diákok számát. Szinte automatikusan tűntek volna el a költségvetést terhelő álegyetemek és mondvacsinált karok. Ez azonban politikai érdekeket sértett volna. A kormány most inkább a diákokkal néz farkasszemet. Akiket valószínűleg a nyilvánvaló képmutatás háborít fel a leginkább. Az egész intézkedés mögött ugyanis a felsőoktatás ingyenességének felszámolását vélik felfedezni. Nem is alaptalanul. Más kérdés, hogy az ország jelenlegi helyzetében miért pont a felsőoktatás költségeit kellene teljes egészében az adófizetőkre hárítani. A FIDESZ azonban nem akart nyíltan szembekerülni az ellenzékben fennhangon hirdetett tandíjmentesség elvével, ezért kényszerült átlátszó hazudozásra. Különös, de úgy tűnik, néha az elvi alapon folyó, szakmailag megalapozott, őszinte politizálás a  kifizetődőbb. Érdemes volna kipróbálni, mindenesetre.

Folytatás...

* * *

Rendszertelen változás tanulmány letöltése egyben (pdf)